Olvasd el Milos értékelését – Mestermérleg

„Tudtuk, hogy a Kecskemét jobb erőt képvisel, nem indulhattunk ki a tabellán elfoglalt helyéből”

Forray Gábor: Gratulálok a Falconak. Tudjuk, hogy kiváló csapat, hiszen a BL-ben is ott van még az esély számukra, hogy továbbjussanak. Szomorú vagyok, mert a srácok megérdemelték volna a győzelmet. Sajnos a kulcsfontosságú pillanatokban egy-egy védekezési hiba csúszott be, és a végjátékban több támadó lepattanót engedélyeztünk a Falconak, ami végzetesnek bizonyult. Perl Zoltán klasszis játékára készültünk, de nem tudtunk kellőképpen védekezni rajta. Többször is ez volt már a forgatókönyv, jó csapatok ellen vívtunk szoros csatákat, azon kell dolgoznunk, hogy a mérleg nyelve felénk billenjen a következő alkalommal. Köszönöm a nézőknek, hogy mellettünk álltak. Sajnálom, hogy nem tudtunk örömet szerezni nekik a mai napon. Készülünk a Szolnok elleni meccsre, ahol már szeretnénk behúzni az újabb hazai sikert.

Milos Konakov: A Kecskemét jelenlegi helyezése nem reális, sokkal jobb csapat, és ezt ma is bizonyították. A negyedik negyedben mikor vezettünk, akkor lassítanunk kellett volna a játékot, de pont az ellenkezőjét csináltuk, és az ebből adódó hibákat a KTE megbüntette, és vezetéshez is jutottak. Tudtunk fordítani, fókuszálni és nyerni, ezért szeretnék gratulálni tanítványaimnak. Nem egyszerű sorozatban négyszer is idegenben meccselni, főleg ilyen rövid rotációval. Sok sikert kívánok a Kecskemétnek a folytatáshoz.

A teljes sárga-fekete sajtótájékoztató:

Szurkolj nekünk élőben!

Éld át velünk a meccsek minden izgalmát a nézőtéren! Jegyvásárlás

Legfrissebb

GRATULÁLUNK BENI!
2024.06.17.
HETI MENET 06.17-23.
2024.06.17.
Új projekt, új eredmények
2024.06.11.