Bővül a helyi iskoláknak szóló programunk!

Hétről-hétre más-más iskolát látogatunk meg.

Csapatunk nagyon büszke arra, hogy hazai mérkőzésein mennyi fiatal, iskolás rajongó van jelen. Mellette mindig fontosnak tartottuk, a fiatalok sportos életmódra való nevelését is. Két évvel ezelőtt elindítottuk a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely a Szombathelyi Iskolákért programunkat, aminek elsődleges célja a helyi iskolák diákjainak mérkőzés látogatásának biztosítása volt.

Örömmel mondhatjuk, hogy meccsről-meccsre lelkesen érkeznek a diákok, és nem egyszer rendes szurkolói öltözékben jelennek meg fiatal szimpatizánsaink. A program sikeressége miatt a vezetőség és a játékosaink is folyamatosan azon dolgoztak, hogy az iskolákkal való együttműködés még szorosabb legyen.

A jelenlegi sorsolás lehetővé teszi, hogy az edzések, mérkőzések mellett játékosaink, edzőink hétről-hétre egy-egy iskolát látogassanak meg. A program legfontosabb célja, hogy a gyerekeknek élményt adjunk, egy lehetőséget, hogy testközelből megismerjék azokat, akiknek szombatonként szurkolni szoktak. Az iskola-látogatás másik feladata, hogy korosztálytól függően olyan témákról beszélgessünk velük, ami érdekli őket, és természetesen a közös játék sem maradhat el.

Hajrá Falco! Hajrá Szombathely!

A program első résztvevője a szombathelyi Mate Meršić Miloradić Horvát Óvoda és Általános Iskola, akiket csütörtök délelőtt látogatunk meg. Az első állomáson Perl Zoltán, Keller Ákos, Boris Barac és Milos Konakov vesznek részt a 2*45 perces beszélgetésen.

Szurkolj nekünk élőben!

Éld át velünk a meccsek minden izgalmát a nézőtéren! Jegyvásárlás

Legfrissebb

GRATULÁLUNK BENI!
2024.06.17.
HETI MENET 06.17-23.
2024.06.17.
Új projekt, új eredmények
2024.06.11.